Beszerzési terv 2019

Az EISZ Programtanács elfogadta az EISZ Nemzeti Program 2019-es beszerzési és költségvetési tervét.

Az alábbi táblázat tartalmazza a következő évben beszerzésre kerülő kiemelt, pénzügyileg támogatott, illetve pénzügyi támogatásban nem részesülő adatbázisok listáját. A 2019-re vonatkozó EISZ igényfelmérésben szereplő tartalmak közül azok jelennek meg a beszerzési tervben, amelyekre a konzorciumok megalakításához elegendő számú intézmény jelezte igényét, és a szolgáltatótól az EISZ érvényes és tárgyalóképes ajánlatot kapott. A kiadói tárgyalások a nyár folyamán is folytatódnak azzal a céllal, hogy szakmai igényeket minél inkább kielégítő megegyezésre juthassunk a kiadókkal.

A beszerzési tervet az EISZ Programtanács 2018.októberi ülésén felülvizsgálja, szükség esetén módosítja. A közbeszerzési eljárások a végleges beszerzési terv elfogadása után indulnak, ezért a feltüntetett intézményi számok tájékoztató jellegűek. Az egyes konzorciumokhoz még lehet csatlakozni.